2024. május 9., csütörtök

Cs. Nagy Géza

 



Cs. Nagy Géza (1956-)

okl. gépészmérnök a termelési rendszer szakon (BME, 1981), PhD (PTE, 2011), habil (2017), Nukleáris  környezetvédelmi szakmérnök (2021)

 

Első kihívás önálló Katonai Főépítésvezetőség anyagi-technikai helyettesi beosztásának ellátása volt. A taszári repülőtér rekonstrukciós munkálataihoz kapcsolódó építőanyag-ellátás koordinálása, valamint a szükséges építő és szállítóeszközök biztosítása és fenntartása volt a feladatom.

Miután 1990- ben megnyertem az ITV Kapos-Info Kft. ügyvezető igazgatói beosztásra kiírt pályázatot, még az év decemberében leszereltem.  Az Információtechnikai Vállalat Somogy megyei szervizéből létrehozott társaság tevékenységének és szervezeti felépítésének a megváltozott piaci körülményekhez való igazításával sikerült eredményesen működő céget kialakítanom.

1998-tól a dombóvári Augusztker Kft. üzemvezetőjekéntfőként termeléstervezéssel foglalkoztam, de erre az időszakra esett a gyártmányfejlesztő csoport létszámbővítése és feladatkörének kiszélesítése is. 

1999. szeptemberétől a Kipszer –Tüva Kft. termelési igazgatójaként meghatározó szerepem volt a cég számítógéppel támogatott vállalatirányítási rendszerének kidolgozásában, melynek sarkalatos elemét képezte a termelésirányítás, illetve a karbantartás szervezés.Nyelvtudásom révén külföldi (többek közt Pristina, Szarajevo, Belgrád, Banja-Luka, Zágráb, Bécs, München, Basel, Regensburg, Köln, Katowice) városokban is sikeres üzleti tárgyalások lefolytatása vált lehetségessé.

Oktatói pályafutásomat a 2002. őszi félévben kezdtem meg jelenlegi munkahelyemen, a Pécsi Tudományegyetem,Műszaki és Informatikai Kar, Gépészmérnöki Tanszéken. A PhD fokozat 2011-ben történt megszerzését követően tanszékvezetőként dolgoztam. A következő tudományos fokozatot, vagyis a habilitált doktori címet 2017-ben kaptam meg és 2021-es nyugállományba vonulásomig docensként oktattam.

Miután lakóhelyem azonos az ország egykori és egyetlen uránbányájának telephelyével, 2019-ben még szereztem egy „Nukleáris  környezetvédelmi szakmérnök” képesítést, amelynek birtokában esetenként épületek radon mentesítésének kidolgozásában szakértek.

 

Az AI szervező MÉRNÖK ( Emlékezés az 50 éve született szervező mérnök képzésre)

  

Kedves Útitársaim,

Ebben az évben ünnepli 50. születésnapját a szervező mérnök képzés, amelyet fél évszázaddal ezelőtt Ladó professzor újító szellemében hívott életre. Emlékszem, ahogy a gépészmérnök hallgatók közül sokan lelkesen jelentkeztek erre az új irányra – én is ott voltam azon a történelmi előadáson. Nahlik Gabi akkor 26, én pedig 30 éves voltam. Tudom, hogy akik már nem lehetnek közöttünk, mosolyogva néznek le ránk.

Arttificial Intelligence Organizing Engineer

Tavaly elveszítettük Farkas Bandust, akit mindannyian nagyon szerettünk. Ő volt az, aki inspirálta azt a könyvet, amit most, az 50. évforduló alkalmából szeretnék bemutatni.
A könyv  "Az iskolateremtő Farkas András professzor" címmel nem jelenhetett meg, nem folytathatta a sorozatot, helyette az AI szervező MÉRNÖK című van, amely méltó tisztelgés a múlt előtt. A könyv nem csupán a múltat idézi fel, hanem a jövőbe is tekint. Az AI szervező mérnök képzés iránti elköteleződésem a mesterséges intelligencia fejlődése nyomán formálódott meg. Ez a szakma a jövő kulcsa lesz az innováció terén, ahol az AI asszisztensek meghatározó szerepet fognak játszani.
Szeretném, ha a könyvbemutatót még idén meg tudnánk tartani, ezért kérlek titeket, hogy a június közepi határidőre küldjétek el nekem az ígért olvasmányos önéletrajzokat. A kézirat már készen áll, csupán néhány írásra várok még.

Köszönöm a támogatásotokat és az együttműködéseteket!

Üdvözlettel,

Erdősi Gyula


Köszönetnyilvánítás és a jövő irányai: A Mesterséges Intelligencia és a szervezőmérnök

 

Amikor megkérdeznek minket, hogy miért érdemes a múltban gyökerező eseményekkel foglalkoznunk, a válasz egyszerű: mert a múltból építkezünk a jövő felé. Ezt a gondolatot erősíti meg a legújabb könyvünk, amely nem csak egy emlékirat, hanem egy iránytű is a holnap felé. A könyv, melynek címe az idők során többször változott, most a mesterséges intelligencia és a szervező mérnökök képzésének új korszakát hirdeti.

 

A Magyar Szervezéstudományi Iskola (MSZI) már 1968-ban példát adott, hogy kell országos ügyeket kezelni. A helyzet hasonló, segíteni kell  a mesterséges intelligencia "eljövetelét". A könyvünk is ezt szolgálja, amelynek borítója Kelle Antal MTA rendes tag művészeti alkotása, amely fénycsovát nyújt az AI szervező MÉRNÖK tudományterületeknek.

 

Simonyi Károly iskolateremtő professzor úr szavai szerint: “Pedagógus, szervező mérnök voltam.” Mi is ezen az úton haladunk, és köszönjük, hogy égi támogatásával még inkább megerősíthetjük a könyvben megfogalmazott gondolatokat.

 

Köszönöm …… ajánló sorait.

 

Köszönetet mondunk mindazoknak, akik részt vettek a könyv létrejöttében. Külön köszönet illeti barátomat, Nahlik Gábort, valamint Sugár Karolinát és Szigeti Tamást, akik tanácsaikkal és a szöveg "lacizásával" segítettek nekünk. Ladó László professzor irányításával javítottuk írásainkat, amely a könyv szellemiségét is meghatározta.

 

Emléket állítunk Ladó László és Kindler József professzoroknak, valamint a BME Ipari Üzemgazdaságtan Tanszék alapítójának, Fáth János professzornak. Tisztelettel emlékezünk Magyari Beck István, Susánszky János és Szabó László professzorokra, valamint a közgazdaságtudományi egyetem iskolateremtőire: Kovács Sándor, Marosi Miklós és Máriás Antal professzorokra.

 

Hálás köszönetemet fejezem ki mindenkinek, aki munkásságáról CV formájában beszámolt, és külön köszönöm a Kármán Stúdió munkáját, valamint Bakacsi Gyula, Balaton Károly, Dobák Miklós, Iványi Attila Szilárd, Kiss István, Mészáros Tamás, Straub Elek és Tormási György sokoldalú támogatását.

 

Köszönöm minden támogatóm segítségét, akik lehetővé tették ezt a tudásközösségi "mozgósítást". Külön köszönet Fodor Árpádnak, Háry Andrásnak, Kapitány Andrásnak, Kátai Istvánnak, Németh Balázsnak, Pomázi Gyulának, és Zámori Zoltánnak, akik nemcsak írásaikat küldték el, hanem a BME TUDÁSKÖZÖSSÉG erősítésében is segítettek.

 

Köszönöm, hogy velünk tartottak ezen az úton.

 

Budapest, 2024. május 12.

 

a Szerkesztő



‘


2024. május 7., kedd

Szalek Ewa

 

Szalek Ewa (1956-)

okl. gépészmérnök termelési rendszer szakon (BME, 1981), okl. mezőgazdasági számítástechnikai szakmérnök (Pannon Agrártudományi Egyetem, 1996)

 

Lengyelországban születtem, 1956. október 20-án. A Varsói Rejtan Gimnázium befejezése után 1975-ben lengyel ösztöndíjasként felvételt nyertem a BME Gépészmérnöki Karára. Az egyéves magyar nyelvtanulás után 1976-ban Frąckiewicz Maria és Zaciera Lech honfitársaimmal együtt elkezdhettem tanulmányaimat a Termelési rendszer szakon, amelyet 1981-ben fejeztünk be.
Pályafutásomat a több tízezer főt alkalmazó; szénbányákkal, vasöntödékkel, gyárakkal rendelkező lengyel óriáscégnél, a Komobex-nél kezdtem. Magyarország területén az Ajkai Hőerőműben dolgoztam, műszaki tolmácsként, ahol vasúti pályák, hozzátartozó vagonbuktatók és szállítószalag rendszerek összeszerelése folyt. A feladataim közé tartozott az összes dokumentáció honosítása, a műszaki naplók vezetése, a szerelési, tervezési és logisztikai folyamatok koordinálása.
Közben férjhez mentem az egyik tankörtársamhoz, Nagy Gézához. Somogy megyébe költöztünk és 1983-től 1991-ig a Csepel Művek Kaposvári Egyedi Nehézgépgyárában dolgoztam. Először termelési irányítóként (akkor még programozónak hívták), később gazdasági elemzőként. Az első időszakban több százmillió forintos megrendelések (vonópadok, prések, atomerőművek részére gyártott robotok, stb.) kivitelezését felügyeltem, külön tekintettel a szűkkeresztmetszetekre; később gazdasági elemzéseket készítettem, amelyek alapján javaslatot tudtam tenni a kapacitások optimális kihasználására, a termékstruktúra optimalizálására és a gyártás gazdaságosságának növelésére. Azt hiszem, jó eredményt érhettem el, mert a Termelési Osztály és a Műszaki Osztály is versengett értem, mint munkaerőért.
Ez idő alatt másodállásban magántervezőként ténykedtem (a 90-es években szerepelt a nevem a tervezői névjegyzékben), illetve gépkönyveket fordítottam magyar nyelvről orosz nyelvre, szabadalmakat orosz nyelvről magyar nyelvre, valamint új műszaki fejlesztések leírását magyar nyelvről lengyel nyelvre.
A rendszerváltás idején a Kaposvári Nehézgépgyár bezárt, én viszont előre menekültem a családi vállalkozásba, amelynek 1991-től 2003-ig ügyvezető igazgatója voltam. A vállalkozás főtevékenysége az egészségügyi számítástechnika, az orvosi műszerkereskedelem, valamint a számítógépes tanfolyamok akkreditálása és szervezése volt.
1996-ban a Pannon Agrártudományi Egyetemen másoddiplomát szereztem, mint okleveles mezőgazdasági számítástechnikai szakmérnök. A diplomamunkám címe „Excel mint döntéstámogató eszköz mezőgazdasági feladatokban” volt és Solver segítségével (1996-ban!!!) pár kattintással meg tudtam határozni az összetett többváltozós függvény célértékét. A 70-es évek végén, egyetemista koromban, egy ilyen jellegű feladat megoldásához több méter lyukszalagra és több napos munkára volt szükség.
2003 évtől kezdtem dolgozni a budapesti InfoMixSzámítástechnikai Kft.-nél képviseleti igazgatóként. A feladataim közé tartozott a pécsi és kaposvári képviselet vezetése, kapcsolattartás a szállítókkal és az ügyfelekkel, a kereskedelmi és szolgáltató tevékenység teljes körű irányítása, az árukészlet-gazdálkodás, valamint a számítógépes tanfolyamok akkreditálása és szervezése. Közben átköltöztünk Kaposvárról Kővágószőlősre (gyönyörű kis falu a Nyugat-Mecsekben, Pécstől 10 kilométerre).
Pár éves kalandozás után ismét vágyat éreztem, hogy visszakerülhessek a szervező-gazdasági mérnöki pályára. Szerettem volna megint optimalizálni, szűkkeresztmetszeteket keresni, hálózatokat tervezni.
2006-ban kerültem az Elcoteq Hungary Kft.-hez (finn multinacionális elektronikai gyártó vállalat) mint folyamatmérnök. Itt próbáltam mindent forintosítani és gazdasági elemzéseket készíteni, miközben a szerelő-sorokat balanszíroztam és a fiatal, jól képzett mérnökkollégák segítségével fejlődtem a modern kor vívmányait érintő készségekben. Nem csak Tőlük, vállalati továbbképzések során is szerezhettem új, hangzatosnak és titokzatosnak tűnő (6δ, Lean, stb.) ismereteket - bár tény, hogy ezek jelentős része nagyrészt arról szólt, amit annak idején Ladó László professzor, Erdősi Gyula, Farkas András, Nahlik Gábor vagy Maczó Kálmán tanáraink tanítottak nekünk.

2009-ben átkerültem a MÁV Zrt. pécsi Igazgatóságához, ahol elsősorban szabványokkal, többek közt a híres GDPR keretrendszereivel foglalkoztam, majd innen mentem nyugdíjba 2021-ben.

 

Mindezek mellett egy nagy szenvedélyem határozza meg a mindennapjaimat: a szabadidőmben írok, illetve irodalmi és történelmi

műveket fordítok (magyar nyelvről lengyel nyelvre és fordítva), melyek közül több munkám is megjelent nyomtatásban.

 

Általam írt, illetve fordított szövegek:

„Lengyel-magyar királyi kapcsolatok” (társszerző Nagy Hedvig Éva; „Hévíz” művészeti és művelődési folyóirat IX. évfolyam 2001/3. szám);

„Levélváltás” (társszerző Irena Szałek; „Magyar Jövő” irodalmi és társadalomélettani folyóirat 2006/1. – XIV. évf. 1. sz.);

Dr. Laczkó András „Testvérek a vonaton” lengyel nyelvű absztraktja (NAP Alapítvány, 2009.)

„1956-ban születtem” (Szőllősi Hírek” a Zsongorkő Baráti Kör lapja 2011. június)

Ireneusz Iredynski „Terrárium” című rádiójátékának magyar nyelvű fordítása („Hangok”, Molnár Nyomda és Kiadó Kft., 2012.)

Ireneusz Iredynski „A rádió” című rádiójátékának magyar nyelvű fordítása („Hangok”, Molnár Nyomda és Kiadó Kft., 2012.)

„Nem értem” (PÉCS 2030 FAL; internetes oldal 2013.01.08.)

Kelemen Erzsébet „Getszemáni magány” (dráma Teleki Pálról, kétnyelvű kötet), lengyel fordítás (Hungarovox Kiadó, 2013.)

„A megszépült pécsi vasútállomás komplex biztonsági rendszere” („Forgalom”, a MÁV Zrt. Forgalmi Szakmai Folyóirata, XVIII. évfolyam, 2016/2. szám)

„Lengyel-magyar kapcsolatok a második világháború időszakában” kétnyelvű kötet – lengyel és magyar nyelvű fordítás (Zima Maria és Gurka Dezső szerkesztésében; Gondolat Kiadó, 2019.)

Lagzi István „MAGYAROK A LENGYELEKÉRT” – „Ajánló sorok”, „Lagzi István legújabb monográfiája elé”, „Opponensi vélemény” és „Az olvasóhoz” fordítása lengyel nyelvre (Dr. Lagzi István, 2022.)

„Egy falat mennyország – A magyarországi Lengyel Gimnázium és Líceum krónikája (1939-1944)” kétnyelvű kötet – lengyel szöveg gondozása és magyar nyelvű fordítás (Szentes László szerkesztésében; kiadó: Magyar-Lengyel Baráti Társaság Somogy Megyei Csoportja, 2023.)

1956 – 70 év: Csatlakozás a tudásközösséghez!

  1956 – 70 év Mit kezdesz a szabadsággal? 1956 nem lezárt történelem. 1956 kérdés a jelenhez. Ez az oldal azokhoz szól, akik nemcsak emlé...