Henczi Lajos
 |
| Henczi Lajos (1948-) |
Felnövekedés és edukáció
A neveléstudományban axiómaként kezelik, hogy a szociális életképesség megalapozásához, a szociális öngondoskodás biztosításához két személyiségbeli sajátosság együttes kifejlesztésére van szükség egy felnövekvő fiatalban: az egyik kulcskompetencia-együtteshez a munkavégzéssel kapcsolatos kompetenciák, a másikhoz az egész életen át tartó tanulási kompetenciák tartoznak. Szüleim – egyszerű parasztemberekként – elméletileg nem tudtak semmit ezekről az alaptételekről, pláne mindkettőről, csak a napi 24 órás munkával átitatott életük során kristályosodott ki bennük a hozzáértéshez, az egyéni boldoguláshoz szükséges munkavégzési kompetenciák fontossága. Elsősorban a szüleim által megteremtett értékrendben nőttem fel – másik három testvéremmel együtt, mint a legkisebb -, amelynek középpontjában az állt, hogy szakma kell a gyerek kezébe. Így is lett. A tanulás/érdeklődés irányát saját helyi/sümegi élményeim határozták meg, mert kicsinyke földparcellánk végében – a Tapolca-Ukk-Celldömölk nyomvonalon – akkortájt többnyire a legendás 424-s gőzmozdony húzta a vasúti kocsikat, nekem nemtetsző módon, azaz „fordítva”, hisz a szerkocsi elől volt, a kémények pedig hátul. (Száll a 424-es, ahogy ezt később, 1978-ban kedves ismerősöm, Cseh Tamás [Bereményi Gézával] is megénekelte.) Gyakran tettem szóvá ezt a „fordított” jelenséget környezetemben, amelyet általános iskolai tanáraim is meghallhattak, ezért aztán amikor eljött az idő – meg jó tanuló is voltam – gépipari technikum felé tereltek a gondos nevelői kezek. Kapóra jött a Zalaegerszegi Gép- és Híradásipari Technikum (mai nevén Zalaegerszegi SZC Ganz Ábrahám Technikum) 1962-es indulása, ahova félős és az anyai kezet csak nehezen elengedő vidéki legényként érkeztem meg. A „gépiparisok” közül, ahogy a városban annak idején emlegettek bennünket, egyedül én jelentkeztem egyetemre, de kétség nem fért hozzá, hogy ez csak műszaki egyetem lehetett. A technikum igazgatójának, Sereg József kezdeményezésének és támogatásának köszönhetően a BME-re jelentkeztem, ahol 1967-ben, egy év katonai szolgálat után kezdtem meg gépészmérnöki tanulmányaimat.
Egyetemi és fiatal felnőttkori évek
Hatalmas változás állt be az életemben azzal, hogy belecseppentem a Műegyetem, de különösen a Münnich kollégium sűrű és zajos életébe. Az egyetem és a kollégium lett társadalmi, kulturális és közösségi szocializációm legfőbb színtere. Az ifjúkori szerelmek mellett sok-sok igaz barátra leltem ebben az óriási közösségben, amely kapcsolatok a mai napig kitartanak. Farkas András barátommal sajnos már csak a „felhőn” keresztül tudom közös emlékeinket felidézni, amelynek kezdete a gazdasági mérnök képzésünkre esik. (Erről jelen kiadvány másik részében írok majd részletesebben.) András, a gazdasági mérnökképzés központi műhelyének számító Ipari Üzemgazdaságtan Tanszék proaktív oktatójaként és Ladó László professzor úr munkatársaként nem csak a szak korszerűsítésén dolgozott, hanem maga is résztvevője volt a képzésnek. Így eset, hogy – tudásra éhes és megközelítően közös értékrenddel (benne egy kis/nagy zsiványsággal) rendelkező hallgatóként – hamar egymásra találtunk, és jóbarátság kerekedett közöttünk. Megemlítve Ladó tanár urat, mostani írásom közben is megjelenik előttem a professzor úr szikár, katonás alakja, aki előadásain oly sokszor patika pontossággal kimért szakszerűséggel rajzolta fel számunkra az ÁKN-struktúrát bemutató diagramot, s taglalta az Iparvállalati tervezés praktikáit. Az emlékeim mélyebb rétegeit letapogatva Ladó professzor úr mellett a műszaki élet számos nagy alakja is feltűnik a műegyetemi személyes dokumentumfilmben: Bajcsay Pál [Számítógépek programozása], Béda Gyula[Mechanika], Farkas Miklós [Matematika], Gillemot László[Anyagszerkezettan], Heller László [Műszaki hőtan], Kónya Albert [Elméleti fizika], Petrik Olivér [Finommechanika], Strommer Gyula [Ábrázoló geometria], Vörös Imre[Gépelem]).
Rendkívüli jó érzéssel tölt el mindig, mikor leírom, hogy elsősorban a fenti kiválóságoknak köszönhetően a mai napig örömömet lelem a tanulásban, s ezen az érzelmi útvonalon haladva szereztem meg 1972-ben a BME Gépészmérnöki Karán az okl. gépészmérnöki, majd 1978-ban az okl. gazdasági mérnöki képesítéseket.
További edukációmnak is legfőképp a Műegyetem volt a bölcsője, mert mérnöki kvalifikációimat is ezen az egyetemen egészítettem közoktatási vezető (2003.), valamint okl. mérnöktanár (2004.) diplomákkal. De a „DR. TECH” címet is (1980.) a BME-től kaptam a Műszertechnika szaktudomány területén.
A magasabb szintű tudományos ismeretek megszerzését is a Műegyetemen kezdtem volna el, de mire észbe kaptam megszűnt a Biszterszky Elemér egyetemi tanár vezette doktori iskola, így az ELTE Neveléstudományi Doktori Iskola vette át a képzésünket, ahol 2008-ban, Neveléstudományi kutatások doktori program keretében PhD. fokozatot szereztem. Megjegyzem, hogy hálás lehetek a sorsnak, hogy ezt a lehetőséget dobta fel számomra, mert nemcsak sok új barátra, kollégára tettem szert tanulmányaim során az ELTE-n, hanem volt szerencsém megismerni egy másiktudományos világot, annak gondolkodási és viselkedési mintáit, melyeket persze nem volt könnyű a meglévő mérnöki – kognitív - reprezentációimhoz illeszteni. (Arra most nem térek ki, hogy a tucatnyi „kockás” és reáltudományokkal felvértezett mérnök megjelenése az ELTE neveléstudományi doktori iskolájában eleinte milyen – szemekben is látható – riadalmat váltott ki a hallgatói és tanári körökben!)
Felnőttkor, az értékteremtés és tudásátadás időszaka
A gépészmérnöki diploma megszerzését követően a hagyományos – Magyar Optikai Művekben megkezdett – mérnöki tevékenységemet hamarosan felváltotta a projektmenedzseri, oktatatói, tanári, oktatásszervezői, és szakmai közösségi/közéleti tevékenység. Mindig munkált bennem az a tettekre sarkalló érzés, hogy nagyon sokat kaptam áldozatkész szüleimtől, tanáraimtól, a lokális iskolai és egyetemi közösségektől, amiért viszontszolgáltatás jár. „Jó tett helyébe jót várj” közmondás üzenete magas szintű motivációt generált bennem. Így találtam rá a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségére, ahol egy évtizedet töltöttem, s foglalkozhattam a műszaki értelmiség szakmai és egzisztenciális kérdésköreivel. Itt már belekóstoltam az oktatás és képzés releváns dolgaiba, ezért rövidesen a szakképzés, de mindenekelőtt a felnőttképzés jelentette számomra az egzisztenciális és alkotói terepet. Számos nagy presztízzsel rendelkező felnőttképzőnél töltöttem be vezetői szerepet, többek között a TESCO-nál [oktatási osztályvezető (1990-1994)]; a Sztáv zRt.-nél [oktatási igazgató, minőségügyi vezető, vezérigazgató-helyettes (1994-2003)]; valamint a Saldo Zrt.-nél [oktatási igazgató (2005-2009)]. Elköteleződésem a felnőttképzés mellett a mai napig nem ért véget, mert még jelenleg is felnőttképzési szakmai vezetői feladatokat látok el a Festo Kft.-nél. Mindeközben felnőttképzési szakértői (FSZ/2020/000153) tevékenységet is végzek – többek között - a Nemzeti Akkreditáló Hatóság, a Pest Vármegyei Kormányhivatal felkérésére. Több évtizeden át láttam el OKJ szerinti vizsgaelnöki (vizsgabizottsági tagi) feladatokat. Három éve folytatok vizsgabiztosi tevékenységet a Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont megbízásából. Nagyszámú hazai (pl. MATÁV Rt. outplacement, Comenius) és nemzetközi (pl. Leonardo, Tempus, Phare) projektekben vettem részt.
A felnőttképzés üzleti szféráját rövid időre felváltottam a számomra nem idegen közszférával, mikoris – Benedek András h. államtitkári felkérésére – elvállaltam a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium Felnőttképzési Főosztályának vezetését (2003-2005). Ebben az időszakban került sor a 2001-ben megalkotott felnőttképzési törvény első módosítására, illetve a törvényhez kapcsolódó akkreditációs kormány és miniszteri rendeletek megalkotására [22/2004. (II. 16.) Korm. rendelet a felnőttképzést folytató intézmények és a felnőttképzési programok akkreditációjának szabályairól, illetve a 24/2004. (VI. 22.) FMM rendelet az akkreditációs eljárás és követelményrendszer részletes szabályairól].
Szakmai aktivitásom során két prioritást tartottam szem előtt: (1) az aktuális szakmai tevékenység sikeres végzéséhez birtokolni kell a legkorszerűbb tudást, illetve (2) a megszerzett gyakorlati tapasztalatokat - oktatás/képzés keretében - át kell adni az ifjú nemzedéknek. Ennek jegyében vettem részt 1991-ben – a máig is működő - Magyar Üzletemberképző Akadémia és Szakközépiskola létrehozásában, s láttam el közel egy évtizeden át az intézmény igazgatói feladatait. Több középfokú és felsőoktatási intézményben is folytattam tudásátadásra irányuló oktatói feladatokat, közöttük megtalálható a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (felsőoktatási szakképzés, Schola Európa); a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar, Műszaki Pedagógia Tanszék); a BGF (PSZFK Management Tanszék [főiskolai docens], ill. Felnőttképzési Intézet [programigazgató]); Zsigmond Király Főiskola (Gazdaság- és Vezetéstudományi Intézet).
A szigorúan vett üzleti és szakmai tevékenységem mellett mindig nyitott voltam a civil ügyek és az önkéntes közösségi szolgálatok felé, melyet jól reprezentálnak a különböző szervezetekben betöltött felelős vállalásaim, ezek között kiemelten a következők: Magyar Üzletemberképző Iskolamodell Alapítvány titkára (1991-2003); Magyar Reformátusok Világszövetségének PR menedzsere (1991-1997); Protestáns Missziói Tanulmányi Intézet Alapítvány Felügyelő Bizottság elnöke (2000-2003); Felnőttoktatók Társasága Közhasznú Egyesület elnöke (2004-2019).
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, illetve a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézmény keretei között részt vettem az OKJ szerinti szakképzési rendszer fejlesztésében, számos szakmai és vizsgakövetelmény (SZVK), szakmai programkövetelmény (SzPK), programkövetelmény (PK), valamint képzési és kimeneti követelmény (KKK) megalkotásában, legutóbb pedig – a Digitális jólét program keretében - a szakmajegyzékben szereplő három szakmához kapcsolódó digitáliskompetencia meghatározásában.
Pályafutásom gerincének a publikációimat, könyveimet és tanulmányaimat tekintem, melynek első kiadásai a 80-s évek végén láttak napvilágot. Mellőzöm ezek felsorolását, csak a szívemhez legközelebb állókat kívánom megemlíteni: BME Informatika III. (dr. Erdősi Gyula, Nemeslaki András, Zámori Zoltán és dr. Henczi Lajos), 1989.; Isten és ember titka, portré Hegedűs Lorántról, a Dunamelléki református egyházkerület püspökéről, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnökéről, Brainman, 1991.; Három haza szolgálatában, portré a Magyar Reformátusok Világszövetsége elnökéről, Bütösi János püspök úrról, Q-Men, 1999.; Felnőttképzési menedzsment (társszerzők: Bertalan Tamás és Rettegi Zsolt), Perfekt Kiadó, Bp., 2005.; Kompetenciamenedzsment (társszerző: Zöllei Katalin), Perfekt Kiadó, Bp., 2007.; Felnőttoktató (szerk). A felnőttek tanításának-tanulásának elmélete és gyakorlata. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009., Tudásmaraton, Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2011.; Projekttervezés és projektmenedzsment, Saldo Zrt., Budapest, 2012., valamint Felnőttképzési és intézményi menedzsment. Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó, Budapest, 2014.
Az elsősorban oktatási célra szánt könyveim létrehozása, szerkesztése és kiadása mellett igyekeztem nem elhanyagolni a szakmai cikkek folyamatos publikálását, melyekben próbáltam reflektálni az éppen aktuális szakmapolitikai kérdésekre is. Példaként említek közülük néhányat: Létkérdésünk a műszaki fejlesztés, Tudomány, 1986. 8. sz. 63. old., 1986. 08.; A vezetés szerepe a minőségbiztosításban, Ipargazdaság, 1987. 6. sz. 1. old., 1987. 06.; Outplacement, mint szociális gyakorlóterep: Munkaügyi Szemle, 2002. május; A felnőttképzés fejlődési irányai, felnőttképzés, 2003. I. évfolyam 1. szám; A szakképzés és felnőttképzés átalakulásának főbb jellemzői – alulnézetből is. Avagy: ne bonyolítsd, ami egyszerű, s egyszerűsítsd, ami bonyolult. Új Pedagógiai Szemle 71. évfolyam 2021/05–06., továbbá A csokornyakkendős andragógus, avagy „az andragógus szakma elkötelezett híve”. Visszaemlékezés Prof. Dr. Koltai Dénesre. TUDÁSMENEDZSMENT, XXIV évfolyam, 2023/3. különszám. Mindezek mellett szerkesztője voltam – többek között - a HumánSaldo periodika felnőttképzési rovatának, valamint a Szak- és felnőttképzés-szervezés gyakorlata című, a Raabe Kiadó gondozásában megjelent „kapcsos” könyvsorozatnak. Közreműködtema Magyar Reformátusok Világszövetsége „Tebenned bíztunk” c. hírlapja szerkesztésében és kiadásában is.
Időskor
Az általam művelt oktatói és szakérői munkát nem lehet befejezni, csak abbahagyni. Bár hivatalosan nyugdíjas vagyok, de még nem hagytam abba! Mindennapi tevékenységet jelent – a Festo Kft. mellett - a NEXON Kft.-nél vállalt szakértői munkám, ahol – többek között - 12 éve végzem az Országos Bérügyviteli Bajnokság menedzselését, beleértve az eredmények terjengős publikálását. De meg kell említenem a Pénzmúzeumot fenntartó MNB-EduLabnál vállal tanácsadói tevékenységemet, különös tekintettel az intézmény egyetemi kapcsolatainak kialakítására és erősítésére.
Az ELTE PPK Felnőttképzés-kutatási és Tudásmenedzsment Intézet felkérésére oktatok az egyetem alap- és mesterképzésében, többek között a következőket: Felnőttképzés jogi szabályozása; Felnőttképzési rendszerek, Felnőttképzési intézmények menedzsmentje; Felnőttképzési intézmények jogi környezete és finanszírozása; Felnőttképzés jogi és szakpolitikai kérdései, valamint Felnőttképzési szolgáltatások.
A Kodolányi János Egyetemen a Tehetségmenedzsment tárgy oktatását osztják rám már évek óta.
De nemcsak tanítok, hanem tanulok is: a közelmúltban szereztem Növényvédelmi drónpilóta szakképesítést, egy éve pedig az Állatorvosi asszisztens szakképesítés megszerzéséhez láttam hozzá.
Felnőttképzési szakértői ajtómon is nap mint nap kopogtatnak, anélkül, hogy bármilyen reklámot kifejtenék.
Örömmel dolgozom a Felnőttképzési Szakértők Országos Egyesülete számára, ahol a szakértők körében végzek rendre kutatási munkát.
Képviselem a NEXON-t az MKIK Gazdálkodás és menedzsment Készségtanácsában.
Talán még tudnám folytatni a felsorolást, de próbálok hallgatni szerető feleségem – Dr. Hencziné Maródi Mária– lágy és féltő szavaira, aki évtizedek óta fogja a kezemet, s gyakran idézi kedvenc Ady versét:
Nem tudom, miért, meddig,
Maradok meg még neked,
De a kezedet fogom
S őrizem a szemedet.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése