Asbóth Tibor
![]() |
| Asbóth Tibor okl. közgazda, Intenational European Movement Magyar Tanácsának főtitkára |
A budapesti Lónyai-utcai Református Gimnáziumban érettségizett 1946-ban. A József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemre iratkozott be, ahol Heller Farkas tanszékén asszisztenskedett. 1948-ban – a felsőoktatás átszervezésének következtében - a kar önálló egyetemmé lett, Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen elnevezéssel, így ennek első végzős évfolyamában, 1950-ben iparszakos közgazdász diplomát szerzett.
Az iparban, a híradástechnika és számítástechnika ágazatban, majd 1962-től a kutatásszervezés és a tudományirányítás területén dolgozott, előbb az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottságban (az OMFB-ben), azután a Magyar Tudományos Akadémia apparátusában (az MTA-ban).
A hatvanas és hetvenes években a hazai gazdaságirányítás reformját előkészítő, majd levezető kormánybizottságokban tevékenykedett. Közben. 1963-tól, a Budapest Műegyetemen az Ipari Üzemgazdaságtan (később Vállalatgazdasági) tanszéken másodállású adjunktusaként több, mint három évtizeden át tanította a Vállalati rendszer és gazdaságtan, illetve a Rendszer- és döntéselmélet stúdiumait.
1976-tól 2009-ig a Laxenburgban működő International Institute for Applied Systems Analysis (IIASA) magyar tagszervezetének, a Magyar Alkalmazott Rendszerelemzési Bizottságnak titkára.
1989-től 2006-ig a IIASA-Shiba Minőségi Díj Alapítvány Kuratóriumának elnöke.
1991-ben, tudományos munkássága alapján felvették az „European Academy of Scientes and Arts rendes tagjává.
Szakirodalmi tevékenysége főként, a műszaki fejlesztésnek, a szabványosításnak gazdasági témaköreire, a minőségtervezés és menedzsment elméleti és gyakorlati kérdéseire, az alkalmazott rendszerelemzés módszereire terjedt ki, szakcikkek, egyetemi jegyzetek, tanulmányok, szakkönyvek formájában - itthon és külföldön.
A közéletben 1992 óta az Intenational European Movement Magyar Tanácsának főtitkáraként tevékenykedett.

Megjegyzések
Megjegyzés küldése