Pomázi Gyula Zoltán
Pomázi Gyula Zoltán (1967-)
okl. gépészmérnök a termelési rendszer szakon (BME, 1989)
2019-2023 elnöke volt a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalnak. Hivatalvezetőként céljának tekintette, hogy a hivatal egy erős, önálló intézmény legyen, amely a 125 éve fő tevékenységének számító szabadalmi feladatok ellátása mellett a K+F minősítések terén is minél nagyobb segítséget nyújtson a Magyarországon működő vállalkozásoknak. Irányításával napjainkban is olyan lehetőségeken dolgozott a kollégáival, amelyek megoldások, de legalábbis segítség lehetett a vállalkozások számára a koronavírus miatti válsághelyzetben is. Bár 1989-ben gépészmérnökként végzett a Budapesti Műszaki Egyetemen, karrierje során elsősorban a hazai gazdaság erősítése, a vállalati menedzsment, a magyar vállalati kultúra fejlesztése foglalkoztatta és foglalkoztatja a mai napig. A hivatal vezetése előtt az Innovációs és Technológiai Minisztériumban és a Nemzetgazdasági Minisztériumban iparági stratégiákért és szabályozásért felelős helyettes államtitkárként is tevékenykedett, ügyvezető igazgatója volt a ForArea Gazdaságfejlesztő Kft.-nek, vezérigazgató-helyettese az E Group Magyarország Rt.-nek, illetve dolgozott a MOL távközlési üzleti részlegén stratégaként, a Coopsystems Szervezési és Vezetési Tanácsadó Kft.-nél pedig vezető tanácsadóként. Tanácsadói képesítését Németországban, menedzsment képesítését pedig Hollandiában szerezte meg. Alapítója volt a Budapesti Műszaki Egyetem Management Szakkollégiumának.
QR KÓD: POMÁZI GYULA ZOLTÁN (2023): https://youtu.be/Rm2HsyY9mxk?si=FXHecXayEHlX-nEY
Képzések:
1991-1993 Alapító - BME Management Szakkollégium (MSZK)
1991-1993 Közgazdasági/jogi szakképzés - Egyetemközi Menedzsment Iskola
1994-1995 Tanácsadó képzés – RKW Bajorország
1997-1998 Menedzsment képzés - NEPOSTEL BV (Netherlands Consultancy for Post and
2012-2016 Minősített Vezetési Tanácsadó (CMC) - VTMSZ
2016-2017 Államigazgatási szakvizsga – Nemzeti
Munkahelyek:
1990-1994 vezető tanácsadó Coopsystems Szervezési és Vezetési Tanácsadó Kft.
1994-1997 stratégiai vezető munkatárs MOL Távközlési Üzleti terület
1997-1999 Vezető projekt és üzleti tanácsadó, trainer
2000-2002 OD vezérigazgató helyettes E Group Magyarország Rt.
2002-2016 ügyvezető igazgató, partner ForArea Gazdaságfejlesztő Kft.
2009- 2014 operatív menedzser a Mercedes-Benz kecskeméti gyárának letelepítéséhez kapcsolódó gazdaságfejlesztési program
2011-2014 klaszter menedzser (AIPA Klaszter, 3P Klaszter, Klaszterközi Tanács létrehozása, Klaszter integráció, hazai és nemzetközi minősítés)
2016-2017 főosztályvezető Nemzetgazdasági
Minisztérium Vállalkozásfejlesztés
2017-2018 helyettes államtitkár a Nemzetgazdasági Minisztérium (Pénzügyminisztérium) - Iparstratégiáért és Gazdaságszabályozásért
2018-2019 helyettes államtitkár az Innovációs és Technológiai Minisztérium-Iparági stratégiákért és szabályozásért
2019-2023 elnök a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatal
Tagságok, beosztások:
010- Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar Államvizsga Bizottság tag
2016-2017 IFKA -FB Tag
2016-2019 KKV Tanács Titkára
2017-2019 Klaszter minősítési tanács, rendes tag
2017-2019 Nemzeti Buszbizottság Titkára
2017-2019 SME nagykövet (Brüsszel)
2017-2022 Széchenyi Tőkealapkezelő – Irinyi Tőkealapok I-II – Befektetési bizottság elnöke
2018-2022 Volánbuszpark Zrt – Felügyelő Bizottság Elnöke
2018-2022 ZalaZone Zalai Tesztpálya Zrt – FB Tag
2019- 2022 Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) elnökhelyettese
2019- 2023 Magyar Formatervezési Tanács (MFT) elnöke
2019-2023 Hungarikum Bizottság rendes tagja (Agrárminisztérium)
Társadalmi szerepvállalás:
2021-től Magyar Curling Szövetség elnöke
2021-től Magyar Olimpiai Bizottság rendes tagja
Kiemelt szakmai projektek:
02-2016 5 gazdasági térség térségi ipar-, és gazdaságfejlesztési programok
2009-2014 Mercedes- Benz hazai gyárának letelepedése melletti gazdaságfejlesztési program irányítása,
2009-2019 Hazai iparági beszállító fejlesztési programok irányítása
2010-2014 Felsőoktatási duális képzés megalapítása, elterjesztése
2016-2019 Hazai Egészségipari fejlesztése (gyógyszer/orvosi műszer/ ágazatok)
2016-2022 Járműipari tesztpálya, a ZalaZone kialakítása
2017-2019 Hadiipari fejlesztések magyarországi gyártóbázisának kialakítása
2017-2019 Hazai Buszgyártás revitalizálása
2017-2019 Ipar4.0 platform kialakítása
2018-2019 Acélmű állami tulajdonrészének megszerzése
2018-2019 Magyar szűrőbusz program kialakítása
2018-2019 Vállalkozói és pénzügyi tudatosság fejlesztése, szemléletformáló oktatás
2018-2020 BMW magyar gyár telepítésének iparfejlesztés központú támogatása
2019-2023 Innovációs ökoszisztéma hálózati elemeinek fejlesztése
2019-2023 IP Educatio, IP szemléletformálás
2021-2022 IP digitalizáció, Egységes irattári rendszer
2021-2023 Szellemi tulajdonjogok (IP) üzleti szolgáltatások fejlesztése, értékelése
Díjak:
2012 Az év projektmenedzsere díj (PMSZ)
2018 A pénzügyi kultúra nagykövete díj (Bankszövetség)
2020 Medicor díj
2020 Pro Facultate -Élelmiszeriparért díj (MATE Élelmiszeriipari Kar.
P

Megjegyzések
Megjegyzés küldése