Agárdi György
![]() |
| Agárdi György (1955-) |
okl. gépészmérnök, termelési rendszer szakon (BME, 1979) okl. informatikai rendszerszervező (SZÁMALK,1989)
Az egyik, ami legmélyebben bevésődött egyetemi tanulmányaim során az mechanika professzorom mondása volt: „Az emberekkel nem az a probléma, hogy nem tudnak dolgokat, hanem az, hogy amit tudnak az nem úgy van.” Ez a gondolat velem maradt és folyamatos tanulásra, a dolgok mélyebb megértésére ösztönöz. Akkoriban kezdett érlelődni bennem, hogy elsősorban valamilyen területen elismert szakértő szeretnék lenni.
1979-ben folyamatszervezőként helyezkedtem el az egykori BHG-nál és 13 évet töltöttem ott a Kádár korszak politikai és kulturális környezetében, egy orosz piacra termelő nagyüzemben, a számítástechnika rohamos elterjedésének kezdeti időszakában. Megszereztem második diplomámat számítástechnikai ismeretekből, egyre nagyobb feladatokat kaptam, és hamarosan a számítógépes termelésirányítási rendszerek szakértőjévé váltam. Rendszereket terveztem és vezettem be, programoztam, tanítottam és kisebb csapatokat vezettem. Miközben sokat dolgoztam külföldi tanácsadókkal megtetszett nekem ez a szerep. Vonzott a projektek változatossága, a különböző vállalatok eltérő problémáinak megismerése, a konzultáns cégek módszeres közelítése és a tanácsadók speciális tudása, nem utolsó sorban az utazás lehetősége.
Az 1989-es rendszerváltás és a nagyvállalat összeomlása új lehetőségeket hozott számomra. Angliai szakértőkkel végzett munkám során nyelvtudásom is fejlődött, így módomban állt nemzetközi csapatokban dolgozni és külföldi tanácsadói, oktatói megbízásokat is elvállalni. Végre utazhattam is. Személyesen szerezhettem tapasztalatokat például a Szovjetunió összeomlásáról. A Gorbacsov elleni puccskísérlet idején 1991 augusztusában, épp Moszkvában dolgoztam egy finommechanikai gyár termelésirányítási rendszerének bevezetésén.
A gyorsan átalakuló új világban a vállalatok első sorban a pénzügyi rendszerekbe invesztáltak, így inkább projekt vezetői képességeimet tudtam értékesíteni. 1994-ben projektvezetőként csatlakoztam a Hewlett-Packard frissen alakult tanácsadói részlegéhez. Igyekeztem a HP képességeit fővállalkozású rendszer bevezetésekben értékesíteni és ez néhány éven belül sikerült is, amiben nem kis szerepe volt az SAP vállalat irányítási rendszer óriási népszerűségének és az erős HP-SAP partnerkapcsolatoknak.
1999-től már a HP Kelet-Európa régió ületfejlesztési vezetőjeként dolgoztam a Magyarországon sikeres üzleti modell elterjesztésén. Akkoriban a régió magában foglalta Svájctól Oroszországig Európa nagy részét és valami oknál fogva Dél-Afrikát is. Utazhattam is, nem is keveset.
2002-től a HP Magyarország tanácsadói üzletág vezetője lettem. Ettől azt reméltem, hogy több lesz a hozzáadott értékem a szerződések elnyerésében és a projektek lebonyolításában. Átéltem több nagy szervezeti változást, leépítéseket és akvizíciókat, egészen a HP és a Digital 2002. évi egyesüléséig, amikor új pályát kellett keresnem.
Ez az időszak a telekommunikációs hálózatok fejlődésének köszönhetően az IT szervezetek kiszervezések tömeges elterjedését hozta magával a nyugati nagyvállalatoknál. A szabványosítás lehetősége, az adatközpontok centralizációja, a feltörekvő szerver konszolidációs technológiák és a szolgáltatási kultúra elterjedése mind vonzóbbá tették a hatalmasra nőtt és drága munkavállalókkal zsúfolt IT szervezetek kiszervezését.
A trend elérte Nyugat-Európát is és a HP elhatározta, hogy egy válogatott szakértői csapatot állít össze a nagy IT outsourcing tenderek megnyerésére. Első és sokáig egyetlen kelet-európaiként csatlakozhattam ehhez a különlegesen képzett társasághoz projekt igazgatóként. Most utazhattam igazán. Átlag minden második héten hétfő reggel Ferihegyen kezdtem és oda érkeztem péntek este. Nyugat-Európában alig van ország, ahol ne vettem volna részt kisebb-nagyobb projekteken. Franciaországban az Airbus IT, Németországban és Portugáliában nagy banki ügyfelek IT szervezetének részleges-, vagy teljes kiszervezésén dolgoztunk, más országokban gyakran beugrottunk segíteni a helyi HP szervezeteket. A szerencse mellém szegődött, több nagy projektet megnyert a csapatom, így az egyre növekvő szervezetben is az elit gárdában tartottak számon.
Miközben mélyen beleástam magam az outsourcing szakmába, csatlakoztam egy másik önkéntes nemzetközi csapathoz is a cégen belül. Ezzel a kis társasággal egy hetes kommunikációs tréningeket tartottunk szerte a világban Budapesttől Sao Paulo-ig tanácsadók számára. Egy-egy ilyen workshop mindig feldobott és feltöltött energiával.
Négy év alatt ugyanakkor megtapasztaltam az utazó szakértői munka árnyoldalait is. A családomtól, gyökereimtől távol töltött időszakot egyre kevésbé kompenzálták az intelligens kollégák, a sok csillagos szállodák, a tékozlóan magas napidíjak és a repülő társaságok arany kártyái. Haza akartam jönni, hogy itt kamatoztassam, amit tanultam, annak ellenére, hogy a Kelet-Európai régióra jellemző alacsonyabb IT alkalmazotti jövedelmek ekkor még kevéssé tették üzletileg vonzóvá a kiszervezést.
A következő években a hazai cégeknél kerestem lehetőségeket és számos nagyobb korai kiszervezési projektben vállaltam kisebb-nagyobb részt különböző színekben. Néhány évet a HP Magyarország outsourcing menedzsere voltam, majd az Orange Business Services kisebb regionális csapatát vezettem, ezt követően a T-Sytems színeiben töltöttem néhány évet, majd a Magyar Telekomnál vezettem a kiszervezett szolgáltatásokat.
2015-től független szakértőként dolgozom informatikai projekteken. IT szolgáltatási folyamatokat terveztem a Telenor számára, IT stratégiát a MOL-nak, levezényeltem a GE és a Tungsram informatikai rendszereinek szétválasztását, kiszerveztem az infrastruktúra szolgáltatásokat több cégnél és vezettem informatikai rendszerek beszerzését, bevezetését. Néhány éve már nyugdíjasként tevékenykedem, de változatlan intenzitással.
Magánéletemben szerencsésnek mondhatom magam. Korán nősültem, mert szerettem volna fizikailag és szellemileg jó kondícióban élvezni ahogy a gyermekeim és az unokáim felnőnek. Harmonikus házasságom, szép karriert befutott két gyermekem és különleges tehetségekkel rendelkező hat unokám különösen sok örömet jelentenek számomra.
Amikor gyermekeink kirepültek feleségemmel a motoros utazásban találtunk közös hobbit. Utazási élményeink közzététele egyik kedvelt önkéntes tevékenységemmé vált. Igyekeztem a szabadidő hasznos eltöltésében is tanácsokat adni másoknak. A motorostura.hu honlap népszerűsége az internetre feltöltött fotóim sok milliós megtekintése azt támasztják alá, hogy talán sikerrel.
2024.02.01

Megjegyzések
Megjegyzés küldése