Iványi Attila Szilard
Iványi Attila Szilárd
okl. gépészmérnök, okl. mérnök-közgazdász, okl. szakközgazdász,
az MTA közgazdaságtudományok doktora
A Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem elvégzése után 1966-ban a nagyhírű Láng Gépgyárba került technológusi, előkalkulátori és műszaki fejlesztési vezetői munkakörbe. A villamos energia termelés 20%-a ma is az akkoriban gyártott berendezésekkel történik. Időközben beiratkozott a Marx KárolyKözgazdaságtudományi Egyetemre, ahol 1972-ben kitűnő eredménnyel mérnök-közgazdász, majd 1974-ben summa cum laude minősítéssel egyetemi doktori oklevelet szerzett. Ezt követően 1974. szeptember 1-je óta a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója, professzora. Az első két évtizedben az Ipargazdaságtan Tanszéken szinte a teljes vállalati gazdálkodás skáláján oktatott. Megyeri Endre professzor vezetésével igazi tudományos műhelybe került. Több témakörben együttműködött a műegyetemi Ladó László professzor innovatív szellemiségű tanszékével. „A fejlődés útja a differenciálódás” elvén a ’90-es évektől szakosodtak a tanszéki tudományterületek, így a Közgázon átalakultakVállalkozásfejlesztési Intézeti működési formába. A ’70-es évek második felétől kezdve nemzetközileg is úttörőnek számító kutatásokat végzett az Innovációs Menedzsment és Módszertan területén. Ezekből szerezte meg 1979-ben a kandidátusi, majd 1986-ban az MTA doktori fokozatot, valamint írt ezidáig 115 szakmai cikket, köztük 13 eredeti, illetve továbbfejlesztett szakkönyvet. (Több
publikáció esetében is Dr. Hoffer Ilona társszerzővel.) Az innovációs stratégia és kutatás-fejlesztés, értékelemző és minőségjavító módszertan, valamint a költségmenedzsment és vállalkozásfejlesztés területén 4 önálló tantárgyat dolgozott ki Dr. Hoffer Ilona együttműködésével. Ezek közül 3 tantárgy jelenleg is részét képezi a Vállalkozásfejlesztési MSc szakirány tantervének. Az Innovációs Menedzsment című tárgyát például hosszú-hosszú éveken át közel 400 végzős Hallgató vette fel.
Nemzetközi kapcsolatait és korábban a Vállalatgazdász Akadémia, jelenleg pedig a Professzori Tudásforrás Kft. keretei között végzett gyakorlati munkáit is igyekszik hozzáilleszteni az innovációs tárgykörhöz. A vállalati projektmunkákból, valamint a vezetői coachingból és oktatásból sok gyakorlati példa született. A ’90-es években egy évtizeden át volt tanszékvezető-helyettes és kari tanácstag, valamint az MTA Ipar- és Vállalatgazdasági Bizottságának tagja. A Magyar Értékelemző Társaságnak 16 évig tudományos alelnöke volt. A Magyar Szervezéstudományi Iskola és a SAVE International tagja is. Mindig is fontosnak tartotta a cégeknél végzett gyakorlati munkát. Jelenleg oktatási, ingatlanfejlesztési és agrárgazdasági érdekeltségei vannak.
Kitüntetései:
2011, Pedagógus Szolgálati Emlékérem, Miniszteri kitüntetés
1998, Kiváló Munkáért, Oktatási Minisztérium
1996, Egyetemért Emlékérem, BKE
1983, Oktatási Minisztérium kitüntetése
Eddigi karrier története ars poeticájaként úgy fogalmaz, hogy "A Világot ugyan az érdekek mozgatják, de jobbítani alapvetően csak a Tudomány és a Megvalósult Innováció képes."
Főbb publikációi és kutatási anyagai:
• Business Development Strategy with Value Analysis. Value Methodology and Management 2018, Society of the Hungarian Value Analysts (Bp.2018) (Co-author: Szöllősi, Roberta)
• Innovációra épülő vállalkozásfejlesztés. AULA Kiadó (Bp.2005) (Társsz.: Dr. Hoffer Ilona)
• Gondolatok a Value Management versenyképességéről. Magyar Értékelemzők Társasága, Szemle 1. (Bp.2005) (Társsz.: Dr. Hoffer Ilona)
• A kis- és középvállalkozások innovációs tevékenységének javítása az Európai Unióban. MTA IX. Ipar- és Vállalatgazdasági Konferenciája (Bp.2004) (Társsz.: Veres Márta, Kocsis Ágnes)
• Innovációs folyamatok menedzsmentje. AULA Kiadó (Bp.2004) (Társsz.: Dr. Hoffer Ilona)
• Vállalkozásfejlesztés és innováció. AULA Kiadó (Bp.2003) (Társsz.: Dr. Hoffer Ilona)
• Value Management technikák alkalmazása a beruházások hatékonyságának növelése céljából. Vezetéstudomány (Bp.2002; XXXIII. évf. 2002. I. szám) (Társsz.: Dr. Hoffer Ilona)
• A vállalkozások innovációs módszertana. AULA Kiadó (Bp.2001) (Társsz.: Dr. Hoffer Ilona)
• The role of creativity in innovation. Society and Economy (Bp.1999) (Co-author: Dr. Hoffer, Ilona)
• A műszaki fejlesztés tervezése és hatékony megvalósítása értékelemzéssel. MTA Doktori Értekezés (Bp.1986)
• Értékelemzés - racionalizálás a gyártástervezésben. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó (Bp.1985)
• A gyártmányok versenyképességének fokozása értékelemzéssel. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó (Bp.1980)
• Értékelemzéses hatékonyságjavítás a gyártmányfejlesztésben. MTA Kandidátusi Értekezés (Bp.1979)
• Hulladékgazdálkodás és veszteségelemzés a MAT anyagi-, műszaki-, ellátási - és készletgazdálkodási rendszerében, valamint az anyagszükséglet tervezésének kérdései. Szakközgazdász Szakdolgozat (Bp. MKKE KTI 1977)
• A számjegyvezérlésű technika, mint intenzív jellegű termelőberuházás. Egyetemi Doktori Értekezés (Bp. MKKE 1974)

Megjegyzések
Megjegyzés küldése