Majercsik Krisztina

 

Majercsik Krisztina

(1955-)

okl.gépészmérnök termelési rendszer szakon


Születtem 1955.

március 19-én Budapesten. Édesapám gépészmérnökként dolgozott a Ganz Mávag-ban, édesanyám ugyanott titkárnő volt. Első iskolám a VIII. kerületi Jázmin Utcai Általános iskola volt. Mindig jó tanuló voltam és főként a műszaki tárgyak érdekeltek.

Középiskolám a Vörösmarty Gimnázium volt, ahol fizika-kémia szakra jártam. Rendszeresen indultam matematikai versenyeken, tagja voltam az énekkarnak, jártam filmklubba és a tájékozódási futó szakosztály szervezésében is részt vettem.

Elsőre felvettek a Műszaki Egyetem Gépész karára, ahol az egyik gépgyártástechnológia tankörbe kerültem. Az egyetemi évek alatt Téli Népművelési gyakorlaton 2 ízben voltam. Jártam mérnöktanárira, szeretem a pszichológiát. Amikor 2. év végén lehetőség nyílt, a termelési rendszer szakot választottam. Nem bántam meg. 1978 –79 Már az Egyetemen ösztöndíjas voltam, és végzés után az Intranszmas-hoz kerültem, a magasraktárak tervezésének és kivitelezésének osztályára.

1979 - 1989 1 év után játéktervezésre nyílt lehetőségem, egy régi hagyományokkal rendelkező MŰTEX Szövetkezetnél, ahol gyártmányfejlesztői munkakörbe kerültem. Munkámhoz tartozott a játékok kitalálásán vagy kiválasztásán kívül, annak teljes tervezése, szerszámainak legyártatása, csomagolásának tervezése vagy megterveztetése, gyártatásának megszervezése, marketingje és értékesítése. A feladatok nagyon sokszínűek voltak, remek lehetőség volt minden területen kibontakoztatni képességeimet és megszerzett tudásomat.

1985. A játék témában sok anyagom gyűlt össze, ezeket rendszereztem, kiválasztottam közülük a gépészmérnöki szemmel nézve legérdekesebbeket majd ezekből „Régi Érdekes Játékok” címmel a Móra Kolibri sorozatában könyvem jelent meg.

1989. Apósom családi vállalkozásába kapcsolódtam be, a gépjárműalkatrész gyártásba, amelynél akkoriban nehézségek jelentkeztek. A hazai gyártású alkatrészek kiegészítésére, import tevékenységbe és nagykereskedelembe kezdtünk, hogy a nehézségeket áthidaljuk. Erőfeszítéseink hatására a cég eredményessége sokat javult. A képződött eredményből az üzem mellett 2 szintes kereskedelmi épületet építettünk fel.

1991. Önálló kereskedelmi céget alapítottunk Kelle Família Kft néven, melynek termékkörét is folyamatosan bővítettük, indító és generátor alkatrészek, akkumulátorok, izzók, ékszíjak… A cég ügyvezetőjeként annak megalakulása óta rendszeresen gyakorlom a gazdasági, szervezési és irányítási feladatokat. Kezdetben 3, ma 24 fővel dolgozunk.

1996. A játék témáról sem feledkeztem el, kiállítótermet és boltot nyitottunk Budapesten a Teréz kőrúton „Játékszerek Anno” néven. A bolt kicsi, de összegyűjtve megtalálhatóak benne a számomra értékes és minőségi termékek, lemezjátékok, kőépítő szekrények, marionettek, oktaszkópok és kaleidoszkópok, zenélő szerkezetek, modellautók, ügyességi és társasjátékok, érdekes elven működő játékok…

2001. Játék nagykereskedést nyitottunk 1234TOYS fantázianéven, ahol más kiskereskedők számára is elérhetővé tettük az általunk importált játékokat.

2005. Játék web áruházat nyitottunk „Játékanno” néven  www.jatekanno.hu 

ahol bárki, az országból bárhonnan megrendelheti a kiválasztott terméket, házhoz szállítjuk.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Nahlik Gábor

Henczi Lajos

Dr. Zoltayné Dr. Paprika Zita