Az AI szervező MÉRNÖK ( Emlékezés az 50 éve született szervező mérnök képzésre)
Kedves Útitársaim,
Ebben az évben ünnepli 50. születésnapját a szervező mérnök képzés, amelyet fél évszázaddal ezelőtt Ladó professzor újító szellemében hívott életre. Emlékszem, ahogy a gépészmérnök hallgatók közül sokan lelkesen jelentkeztek erre az új irányra – én is ott voltam azon a történelmi előadáson. Nahlik Gabi akkor 26, én pedig 30 éves voltam. Tudom, hogy akik már nem lehetnek közöttünk, mosolyogva néznek le ránk.
|
Köszönöm a támogatásotokat és az együttműködéseteket!
Üdvözlettel,
Erdősi Gyula
Köszönetnyilvánítás és a jövő irányai: A Mesterséges Intelligencia és a szervezőmérnök
Amikor megkérdeznek minket, hogy miért érdemes a múltban gyökerező eseményekkel foglalkoznunk, a válasz egyszerű: mert a múltból építkezünk a jövő felé. Ezt a gondolatot erősíti meg a legújabb könyvünk, amely nem csak egy emlékirat, hanem egy iránytű is a holnap felé. A könyv, melynek címe az idők során többször változott, most a mesterséges intelligencia és a szervező mérnökök képzésének új korszakát hirdeti.
A Magyar Szervezéstudományi Iskola (MSZI) már 1968-ban példát adott, hogy kell országos ügyeket kezelni. A helyzet hasonló, segíteni kell a mesterséges intelligencia "eljövetelét". A könyvünk is ezt szolgálja, amelynek borítója Kelle Antal MTA rendes tag művészeti alkotása, amely fénycsovát nyújt az AI szervező MÉRNÖK tudományterületeknek.
Simonyi Károly iskolateremtő professzor úr szavai szerint: “Pedagógus, szervező mérnök voltam.” Mi is ezen az úton haladunk, és köszönjük, hogy égi támogatásával még inkább megerősíthetjük a könyvben megfogalmazott gondolatokat.
Köszönöm …… ajánló sorait.
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik részt vettek a könyv létrejöttében. Külön köszönet illeti barátomat, Nahlik Gábort, valamint Sugár Karolinát és Szigeti Tamást, akik tanácsaikkal és a szöveg "lacizásával" segítettek nekünk. Ladó László professzor irányításával javítottuk írásainkat, amely a könyv szellemiségét is meghatározta.
Emléket állítunk Ladó László és Kindler József professzoroknak, valamint a BME Ipari Üzemgazdaságtan Tanszék alapítójának, Fáth János professzornak. Tisztelettel emlékezünk Magyari Beck István, Susánszky János és Szabó László professzorokra, valamint a közgazdaságtudományi egyetem iskolateremtőire: Kovács Sándor, Marosi Miklós és Máriás Antal professzorokra.
Hálás köszönetemet fejezem ki mindenkinek, aki munkásságáról CV formájában beszámolt, és külön köszönöm a Kármán Stúdió munkáját, valamint Bakacsi Gyula, Balaton Károly, Dobák Miklós, Iványi Attila Szilárd, Kiss István, Mészáros Tamás, Straub Elek és Tormási György sokoldalú támogatását.
Köszönöm minden támogatóm segítségét, akik lehetővé tették ezt a tudásközösségi "mozgósítást". Külön köszönet Fodor Árpádnak, Háry Andrásnak, Kapitány Andrásnak, Kátai Istvánnak, Németh Balázsnak, Pomázi Gyulának, és Zámori Zoltánnak, akik nemcsak írásaikat küldték el, hanem a BME TUDÁSKÖZÖSSÉG erősítésében is segítettek.
Köszönöm, hogy velünk tartottak ezen az úton.
Budapest, 2024. május 12.
a Szerkesztő
‘
Megjegyzések
Megjegyzés küldése